Miért fáj jobban a magány szilveszterkor, mint más napokon?

Szilveszter éjszakája különös nagyítóként működik. Ami más napokon csak halk hiányérzet, az ilyenkor éles fájdalommá válhat. Miközben mindenhol ünneplés, zaj és visszaszámlálás vesz körül bennünket, a magány nem elcsendesedik, hanem felerősödik. De miért éppen szilveszterkor a legnehezebb egyedül lenni?

A „kötelező boldogság” nyomása

Kevés olyan nap van az évben, amikor ennyire erős az elvárás: most jól kell érezned magad. A társadalmi üzenet egyértelmű: szilveszterkor bulizni kell, nevetni kell, valakivel együtt kell ünnepelni. Ha ez hiányzik, az ember nemcsak magányosnak érzi magát, hanem úgy is, mintha kimaradna valamiből, ami „mindenkinek jár”.

Az összehasonlítás csapdája

Szilveszter az összehasonlítás ünnepe. Mások társaságban vannak, mások sikereket ünnepelnek, mások optimistán néznek előre. Még ha tudjuk is, hogy a képek és történetek nem mindig a valóságot mutatják, ilyenkor nehéz nem magunkhoz mérni őket. A magány ilyenkor nem önmagában fáj, hanem azért, mert látszólag mindenki másnak jutott valaki.

Az év lezárásának súlya

December 31. nemcsak egy este, hanem egy szimbolikus határ. Ilyenkor természetes módon visszanézünk az elmúlt évre: mi történt velünk, mi nem valósult meg, kik hiányoznak az életünkből. Ha ezek a kérdések válasz nélkül maradnak, a magány nemcsak jelen idejű érzés, hanem az egész évre vetülő árnyék lesz.

A csend, amikor minden más hangos

A magány szilveszterkor nem azért különösen fájdalmas, mert csend van körülöttünk, hanem mert a világ túl hangos. A tűzijáték, a zene, az utcai zaj mind azt üzeni: valahol máshol történik az élet. Ez a kontraszt teszi különösen élessé az egyedüllét élményét.

Fontos kimondani: a szilveszteri magány nem kudarc, és nem rendellenesség. Sokkal inkább annak a jele, hogy vágyunk a kapcsolódásra, az odatartozásra, az értelmes jelenlétre. És bár az év utolsó estéje ezt fájdalmasan tudatosítja, nem határozza meg azt, ami ezután következik. Az új év nem attól új, hogy nem voltunk egyedül szilveszterkor, hanem attól, hogy mit engedünk meg magunknak a következő napokban: nyitottságot, türelmet és azt a felismerést, hogy az egyedüllét pillanat, nem végállomás.

Címlapkép: Pixabay

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!