Baleset érte Bodrogi Gyulát a Nemzeti Színházban
A hamarosan kilencvenedik születésnapját ünneplő színész karjában elrepedt egy csont, mert elesett a Nemzeti Színházban. Bodrogi Gyula ennek ellenére felkötött
A hamarosan kilencvenedik születésnapját ünneplő színész karjában elrepedt egy csont, mert elesett a Nemzeti Színházban. Bodrogi Gyula ennek ellenére felkötött
Budapest, 2024. március 22. Érdeklődő a Női fókusz címmel nyíló fotókiállítás sajtóbejárásán a Műcsarnokban 2024. március 22-én. A tárlat, a
Húsvéti kézműves-foglalkozások, húsvéti és nagyböjti népénekek, játék, cirkuszművészeti workshop és táncház is várja az érdeklődőket csaknem 160 művész közreműködésével szombaton
Az Index birtokába jutott a készülő új, átfogó kulturális törvény tervezete, amely alapján – ha elfogadják – totális központosítás és
A világ legismertebb party brandjei, köztük az elrow, a Q-Dance, az Awakenings, a STMPD és a Rampage váltja egymást a
Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész és Mácsai János zenetörténész beszélgetése zenei illusztrációkkal – tájékoztatta a Közbeszédet a Magyar Zsidó Kulturális
A két látványtervezővel, James Price-szal és Shona Heathszel együtt a magyar berendező, Mihalek Zsuzsa megkapta az Oscar-díjat a Szegény párák
Ma este adják át az amerikai filmakadémia díjait a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az Oscar-jelöltek között van Mihalek Zsuzsa, a
Gandhi? A király beszéde? A rettenthetetlen? Esetleg a Steven Spielberg által rendezett Schindler listája? Vajon melyek a legjobb történelmi filmek?
Ha még nem láttad az összes Oscar-díjra jelölt filmet, ne aggódj, van még egy kis időd bepótolni a lemaradást. Idén
Az élet utat tör magának, visszatér a franchise egy negyedik résszel a Jurassic World: Világuralom után. A Universal megrendelte a
Egy a Válasz Online birtokába jutott előterjesztés szerint mégsem vinnék Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot – éppen azon indokok alapján, amelyeket
Február 29-én hatodik alkalommal adták át a Kortárs Magyar Dráma-díjat a Rózsavölgyi Szalonban, az elismerést ebben az évben Pintér Béla
Életének 71. évében elhunyt a Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Koncz András, Koncz Zsuzsa énekesnő öccse – írja az index.hu. Hosszú, méltósággal
Az emberek már a kőkorszakban is foglalkoztak kertészkedéssel, eleinte csak leszedték azokat a növényeket amelyeket a természet nyújtott a számukra,
Csák János kulturális és innovációs miniszter jelentette be. Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és létrejön a Széchényi
Elindult a jelentkezés a CEU Bibó István Szabadegyetem ingyenes tavaszi kurzusaira, az előadásokra személyesen és online is bekapcsolódhatnak az érdeklődők,
Taylor Swift új rekordot beállítva negyedszer is elnyerte az év legjobb albumáért járó Grammy-díjat a Midnights című lemezéért a vasárnap
A film operatőre Dévényi Zoltán, aki a történet abszurditásának megfelelő képi világot alkotott a filmhez. A vágó Gotthárdi Balázs volt.
Gyarmati Fanni mindössze 14 éves volt 1926-ban, amikor megismerte az akkor 17 éves Radnóti Miklóst, s habár nem adatott nekik