Tömeges dróntámadás érte Dél-Oroszországot
Tömeges dróntámadás érte a dél-oroszországi krasznodari és rosztovi régiót keddre virradó éjjel, civil áldozatokat követelve – közölték a helyi hatóságok.
Tömeges dróntámadás érte a dél-oroszországi krasznodari és rosztovi régiót keddre virradó éjjel, civil áldozatokat követelve – közölték a helyi hatóságok.
A békének és Donald Trumpnak szurkolok, a harctéren egyik fél sem tud győzni – kommentálta az ukrajnai háború megállítása érdekében
A demokrácia nem működik, ha a nők nincsenek biztonságban, egyetlen nőnek sem szabad félnie az erőszaktól – jelentette ki Alain
Donald Trump szerint létezik a békéhez vezető út Ukrajnában, amelyet az ukrán elnöknek kell elfogadnia – az amerikai elnök erről
Semmiféle változtatásra nem kerül sor a szlovákiai alaptörvényben azzal összefügésben, hogy az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított az országgal
Az orosz hadsereg 115 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, az eszközök közel ötöde célba talált, többen meghaltak
Csehországban csütörtök reggel frontálisan ütközött két vonat; a balesetben mintegy negyvenen megsérültek. Az ütközés a České Budějovice és Plzeň közötti
Az orosz hadsereg két Iszkander típusú ballisztikus rakétával és 128 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat hétfőre virradóra, a csapásoknak
Horvátországban egyre kevesebb külföldi munkavállaló érkezik, aminek hátterében részben az idei évben szigorodó idegenrendészeti szabályozás, részben pedig a bérek emelkedése
A kétgyermekes anya olyan súlyosan megsérült, hogy nem lehetett megmenteni. Wyoming államban súlyos közlekedési baleset történt november 7-én, aminek következtében
Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság –
Három ismeretlen drónt észleltek vasárnap éjjel a belgiumi Doel atomerőmű felett – jelentette be az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie
Donald Trump „becstelennek” nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított
Négy ember életét vesztette, hárman pedig megsérültek, amikor pénteken a kaukázusi Dagesztáni Köztársaságban lezuhant egy Ka-226-os magánhelikopter. A sérültek közül
Drónt észleltek szerdán a Gilze-Rijen holland légibázis irányítótornya felett, az esetet a légiforgalmi irányítás „lehetséges kémkedésnek” minősítette – írta az
Csütörtök reggel súlyos baleset rázta meg Londont. Egy emeletes busz egy üzletnek ütközött. A járművön mintegy húsz utas tartózkodott a
Már régen eljött az ideje annak, hogy döntés szülessen a befagyasztott orosz pénzeszközök felhasználásáról Ukrajna védelmének megerősítésére az orosz agresszióval
Már több mint egy hét telt el a repülőgép-szerencsétlenség óta, amely megrázta az egész országot. A kenyai balesetben életét vesztette
Legalább tízen meghaltak és kétszer ennyien megsérültek abban a tűzben, amely kedden késő este tört ki egy idősek otthonában az