A kormány újabb lépésekkel korlátozza az ingyenes készpénzfelvételt
A havi két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintig díjmentesen elérhető készpénzfelvétel továbbra is érvényes, de néhány pontosítást és kiegészítést
A havi két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintig díjmentesen elérhető készpénzfelvétel továbbra is érvényes, de néhány pontosítást és kiegészítést
Az MBH Bankra és leányvállalatára 27,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbi felügyeleti határozatokban
Zsinórban második éve produkált 30 százalék feletti emelkedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, ami globális léptékben is kiugró eredménynek számít. Hogyan
Abszolút csúcsra jutott a háztartások hitelállománya, de a korábbi kölcsönök előtörlesztésében is többéves csúcs dőlt meg. Ami teljesen új, hogy
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hétfő reggel
„Orbán Viktor szégyenteljes, bűnös könnyelműsége, felelőtlensége, hazardírozása, önzése miatt Magyarország 400 milliárd forinttal szegényebb lesz. Ennyi pénzt vesztünk el végérvényesen
Így érdemes kialakítani egy télikertet. Meleg télikertből szeretné csodálni a havas tájat? A hideg télikertek kora lejárt, ma már egy
A magyar kormány jelentős családtámogatási intézkedést jelentett be, amely két lépésben valósul meg. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombati
Átlagosan ötvenezer forinttal nőtt idén az egy dolgozóra jutó cafeteria keret, a legnépszerűbb juttatás a SZÉP-kártya – derül ki a
Mészáros Lőrinc egybillió forint felett. Tiborcz István duplázott, Jellinek Dániel bevásárolt, Jászai Gellért Elon Musknál járt. Egy új szereplő százmilliárddal
Indul a Marc Impact Program, mely támogatás a pozitív társadalmi, ökológiai hatást elérő vállalkozásoknak. Három országban összesen 63 társadalmi vagy
A miniszterelnök szerint a gyenge forintból nem következik, hogy a magyar gazdaság is gyenge lenne. Pénzügyi és gazdasági szakemberek szerint
Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése zajlik: az idei 32,2 százalékos emelkedés után januártól átlagosan 21,2 százalékkal tovább nő a tanárok és
Csak pár napjuk maradt azoknak a vállalkozásoknak, akik ingyenes számlavezetés mellett nagyon kedvező, fix díjért szeretnének átutalni a jövőben. A
Az orosz-ukrán háború okozta geopolitikai feszültség újabb, eddig kevésbé hangsúlyozott következményére hívja fel a figyelmet a holland bankszövetség (NVB). A
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa idei utolsó, december 17-i kamatdöntésén nem változtatott a 6,5%-os jegybanki alapkamaton. Az alapkamat alakulása
Karácsonykor sok családban felgyülemlik a szemét, köszönhetően a csomagolóanyagoknak, ajándékzacskóknak és egyebeknek. Sokan gondolhatják, hogy a fűtési szezonban kiváló alkalom
Az árstop után, karácsony, szilveszter közeledtével dinamikusan drágult a tojás, bár még elmarad a két évvel ezelőtti csúcstól. A szektor
A 13. havi nyugdíj, amelyet 2021-től lépcsőzetesen vezettek vissza, minden év februárjában érkezik a jogosultak számára. Összege megegyezik az aktuális
Tavalyhoz képest sokat javult a lakosság inflációérzékelése, de még mindig nagyon sokan érzékelnek „jelentős” áremelkedést. Kedvező irányba fordultak az idén az