Erről azonnal tudnod kell, ha vásárolsz árrésstopos tejfölt
A kormány több mint egy hónapja vezette be az árrésstopot 30 termékre, ezek közül a tejtermékek ára esett a legnagyobb mértékben, köztük a tejfölöké. Megnéztük, hogy ebben a termékcsoportban elindult-e egy lassú árkorrekció, vagy sem.
Mivel az árrésstop már több mint egy hónapja tart, hosszabb távon is nyomon tudjuk követni, hogy az egyes termékek ára hogyan változott az online árfigyelőben. A tejföl azért különösen érdekes, mert még az intézkedés bevezetése előtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy a tejfölön hatalmas, 128 százalékos árrés van. Ez azt jelenti, hogy ha egy beszállítótól 250 forintért szereznek be egy doboz tejfölt, akkor 572 forint lenne a kiskereskedelmi ára az áfával együtt.
A 128 százalék vélhetően extrém példa volt, de az tény, hogy a tejfölök ára az árrésstop bevezetésének első hetére, vagyis
március 24-re átlagosan 24,4 százalékkal csökkent.
Ezen belül nagy volt a szórás, egyes termékek 50 százalék körüli mértékben lettek olcsóbbak (vagyis itt valóban 100% feletti árrés lehetett), mások ára csak egyszámjegyű mértékben lett kevesebb. A diszkontok árcsökkenése 15 és 17 százalék között szóródott, a többi nagy láncnál ennél magasabb, 25-26 százalékos volt a csökkenés mértéke.
Miután a láncok már megfeleltek a szabályoknak, az ármozgások érthető módon mérsékeltebbek lettek. Számos termék ára stabil maradt. Például az „A Tejes” 20 százalékos, 150 grammos laktózmentes tejföl ára az Auchanban március 24-től április 22-ig változatlanul 282 forint volt, hasonlóképpen, a „Farmer” 12 százalékos, 150 grammos tejföl a kezdeti csökkenés után 217 forintba került, de ezen kívül voltak más, hasonlóan árazott termékek is.
Voltak olyan tejfölök is, amelyek ára március 24. után tovább csökkent. Ez utalhat egy-egy akcióra, például az „Auchan Kedvenc” 20 százalékos, 150 grammos laktózmentes tejföl ára az Auchanban a március 24-i 242 forintról április 7-re 209 forintra csökkent, ahol a megfigyelt időszak hátralévő részében is maradt.
Átlagosan a tejfölök ára
- a 24,4 százalékos csökkenést követően
- március végére először 0,2 százalékkal,
- majd egy hét múlva újabb 2,8 százalékkal csökkent.
- Ezt követően, április 11-ig volt egy kis, 1,1 százalékos emelkedés,
- majd egy újabb 1,2 százalékos mérséklődés április 22-ig.
Voltak nagyobb ármozgások, de ez nem általános
A saját márkás termékek ára a március 24-ét követő hetekben jellemzően stabilabb maradt, ez arra is utal, hogy a kiskereskedők közvetlen befolyással rendelkezhetnek saját márkáik árazására, és kiigazításokat hajtottak végre az új árrésszabályozásoknak való megfelelés érdekében.
A „márkatermékek” árazási reakciói változatosabbak voltak, bár inkább csak egyedi esetekkel lehet találkozni az online árfigyelő adatbázisában. Ilyen volt például a „Riska” laktózmentes tejföl, amelyből a 300 grammos, 20 százalékos zsírtartalmú kiszerelés kezdetben 1099 forintba került, majd egy meredek, közel ötven százalékos árcsökkenéssel 556 forintra esett vissza az Auchanban, a Tescóban és a Sparban egyaránt. Ezt követően 753 forintra ugrott, majd fokozatosan újra csökkent: 551–559 forint közötti szinteken állapodott meg. Így a jelentős első áresés után egy 35 százalék körüli emelkedés, majd újabb, kisebb mérséklődés volt tapasztalható. A nagyobb, 850 grammos kiszerelés esetében is hasonló folyamat játszódott le.
A „Mizo” 20 százalékos zsírtartalmú tejföl (330 grammos kiszerelés) ára is nagy kilengéseket mutatott az elmúlt időszakban. A termék eredetileg 959 forintba került, de rövid időn belül egységesen 549 forintra csökkent mindhárom nagy kiskereskedelmi láncnál – az Auchanban, a Tescóban és a Sparban is. Ez több mint ötven százalékos árcsökkenést jelentett. A következő hetekben azonban többször is ingadozott az ár: előbb 674 forintra nőtt, majd hirtelen 476-ra esett vissza, ismét felugrott 674-re, végül egészen 447 forintig süllyedt. Az ármozgások között volt 22 százalékos növekedés, 29 százalékos csökkenés és egy 41 százalékos emelkedés is, amit újabb, közel 34 százalékos áresés követett. Ezek a hektikus változások feltehetően az akciók kifutásával, illetve a piaci és beszállítói viszonyokhoz igazodó korrekciókkal magyarázhatók.
Nagyobb esés a laktózmentes termékeknél
A zsírtartalom esetében nem lehet mintázatokat megfigyelni az árváltozásokkal összefüggésben, de a laktóztartalom esetében már igen. A laktózmentes tejföl általában magasabb áron indult, mint a hagyományos tejföl. Az árrésstopot követően előbbi termékek ára is jelentősen csökkent.
Forrás: portfolio, címlapkép: Balogh Zoltán/ MTI
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!