Külpol

Donald Tusk: szabotázsakciók előkészítésével gyanúsítottakat vettek őrizetbe Lengyelországban

Szabotázsakciók előkészítése miatt nyolc gyanúsítottat vett őrizetbe az utóbbi napokban a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden az X-en.

Az őrizetbe vételekre országszerte több helyen került sor az ABW és más szolgálatok együttműködésében, az ügyben további operatív intézkedések vannak folyamatban – írta Tusk.

Tomasz Siemoniak, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter később az X-en kifejtette: az ügy katonai létesítmények és a stratégiai infrastruktúra elemeinek felderítését, szabotázsakciók végrehajtásához szükséges eszközök előkészítését és támadások „közvetlen megvalósítását” érinti.

Marcin Kierwinski belügyminiszter a Radio Zet kereskedelmi csatornának nyilatkozva elmondta: „Fel kell készülni egyre több ilyen típusú incidensre”, több hónapja érzékelhető a stratégiai infrastruktúra iránti „erőteljesebb érdeklődés” Lengyelországban, az illetékes szervek azonban „folyamatosan semlegesítik ezeket a fenyegetéseket”.

Címlapkép: MTI/AP/Czarek Sokolowski

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük