Belpol

Deutsch Tamás: mielőbbi tűzszünetre és békére lenne szükség Ukrajnában

Saját személyes életünk jobbrafordulása érdekében arra lenne szükség, hogy mielőbb tűzszünet legyen a fegyveres összecsapás helyett, majd békemegállapodás jöjjön létre Ukrajnát illetően – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője hétfőn a Harcosok órája című online műsorban, amelynek vendége volt Bencsik András, a Békemenet főszervezője, a Demokrata főszerkesztője is.

Deutsch Tamás azt mondta, a háború blokkolja Európában a nemzetgazdaságok előrelépését, elképesztően magas inflációt idézett elő, és az egekbe lökte az energiaárakat.

A kormánypárti politikus hozzátette: senki ne mondja, hogy ha az arab-izraeli konfliktusban sikerült békét teremtenie a patrióta amerikai elnöknek, akkor nem lehet ugyanezt megtenni a földrajzi Európa közepén az ukrán-orosz háborúban.

Deutsch Tamás szerint Európa kettős játékot játszik, próbál jó képet vágni a „gőzhenger erejű” trumpi béketörekvésekhez, miközben a háttérben azon dolgozik, hogy ellehetetlenítse azokat.

Az EP-képviselő úgy fogalmazott, ha a budapesti békecsúcsot követően belátható időn belül tűzszünet és békemegállapodás jön létre, akkor „az összes európai háborúpárti vezetőnek el kell takarodnia”.

Úgy értékelt, hogy új időszak kezdődik az európai politikában. Bár erre jogi lehetőség nincsen, politikai értelemben itt lenne az ideje, hogy a nagy többségében háborúpárti politikát támogató EP feloszlassa önmagát.

Az európai polgárok nem felejtenek, meg akarják büntetni a háborúpárti vezetőket, akik minden ok nélkül, éveken keresztül átverték őket, és hihetetlen nehézségeket okoztak. Magyarországon is ilyen következményekkel kell szembenéznie a háborúpárti erőknek, a Tiszának és a DK-nak is – hangsúlyozta.

Kijelentette: Magyar Péter és a Tisza összes képviselője minden lényeges kérdésben az EP előtt a háborúpárti álláspontot képviselte. Politikai értelemben „Magyar Péter tábornoki ruhába öltözött”, olyan katasztrofális követelményekkel járó háborúpárti politikát folytat, amely okkal váltja ki Ursula von der Leyen és Manfred Weber elismerését – mondta.

Deutsch Tamás nem tudja, sikerül-e majd a Tisza Pártnak 106 épkézláb képviselőjelöltet találnia, de mindegyikük a legaljasabb, övön aluli gyalázkodással fog nekiindulni a kampányuknak. Ez a „gennyes kampány” lesz az egyetlen mondanivalójuk – mondta.

A 10 milliós Magyarország, a 15 milliós nemzet világpolitikai tényezővé vált – közölte Deutsch Tamás, példaként említve, hogy a Sarm es-Sejk-i békecsúcson a közép-európai térségből egyedüliként Orbán Viktor vett részt, nem hívták meg oda az Európai Unió vezetőit sem. Majd Budapesten lesz az orosz-amerikai – és reményei szerint ukrán – békecsúcs. Budapest lesz a béke fővárosa – mondta.

Az EP-képviselő leszögezte, „nincs olyan békemegállapodás, amely rosszabb lenne a háborúnál”. A béke azt jelenti, hogy nem gyilkolják egymást különböző nemzetek fiai, nem halnak meg ártatlan civil áldozatok, az élet munkájával összerakott lakást, üzemet nem bombázzák szét.

A Tisza Párt brüsszeli pártja hozta tető alá azt az EP-javaslatot, amely 2026-tól, illetve 2027-től megszüntetné Magyarország számára az orosz szénhidrogén importját – hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás. Ez Magyarország számára 4 százalékos GDP-csökkenést, négy-hétszeres gáz- és villanyrezsit, egy átlag magyar családnak 500 ezer forintnál nagyobb rezsiköltséget jelentene – közölte a politikus, hozzátéve: ezt a Tisza Párt támogatja, a DK lelkesen üdvözli. A magyar érdek mellett csak az az EP-képviselő van, aki szót emel a magyar családok mindegyike, a magyar gazdaság egésze számára katasztrofális intézkedés ellen – mutatott rá az EP-képviselő.

Magyarország nem fog lemondani arról az alapszerződésben rögzített jogáról, hogy maga határozza meg az energiamixét és a fizikai adottságainak és az árakak megfelelően importáljon energiahordozókat – közölte Deutsch Tamás.

Bencsik András, a Békemenet főszervezője és egyik ötletgazdája, a Demokrata főszerkesztője arról beszélt, hogy ez teljesen más típusú Békemenet lesz, mint ami eddig volt. Az, hogy Budapest lesz talán az európai béke megszületésének helyszíne, „hihetetlen felelősséget ró miránk, az egyszerű állampolgárokra”. Szavai szerint olyan értelemben kell hitet adnunk egymásnak, hogy „mi nem a háború, mi a béke hősei vagyunk” – fogalmazott.

Bencsik András Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét „egy nem túl tehetséges epigonnak” nevezte, aki mindent, a Békemenetet is próbálja leutánozni. „A fény mindig együtt jár az árnyékkal” – mondta, hozzátéve: egy erős jobboldal van, amelyet a szeretet és az összefogás ereje hat át és az működteti, míg Magyar Péter „a gyűlölet erejéből próbál valamit kovácsolni”. Egy „szimbolikus párviadalt” fognak vívni október 23-án, mert délelőtt lesz a Békemenet, és délután megpróbálnak erre egy ellenválaszt adni. „Ha mi egymásnak kellő mértékű erőt tudunk adni, akkor minket soha nem lehet legyőzni” – jelentette ki.

Bencsik András a Békemenetet zarándoklathoz hasonlította, amelynek csúcspontján a zarándokok meghallgathatják a miniszterelnököt. Azt mondta, „addig lesz erős miniszterelnökünk, amíg erős támogatást kap a néptől, a nemzettől, és addig lesz erős a nemzet, amíg ez a képessége, hogy a jót meg tudja becsülni és értékelni, megmarad”.

Bencsik András bízik abban, hogy a Békemenet meg tudja szólítani a fiatalokat is.

Elmondta: október 23-án 9 órától gyülekeznek, és 11 órakor indul a Békemenet, amely végigmegy a Margit hídon a Nyugati térig, az Alkotmány utcán halad a Parlamentig, ahol meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnököt.

Bencsik András arra a hírre, amely szerint a liberálisok azt gondolták, hogy ő kilép a nemzeti oldal szereplői közül, a Demokrata főszerkesztője azt mondta, hogy nem ment el sehova, ugyanazt az ügyet szolgálja, mint eddig.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük