Pletykafészek

Könnyek között tett vallomást Tóth Ildikó: Négy Cápa is beszállt a magyar módszerbe, amely megmentette a fiát

Drámai pillanatoknak lehettek tanúi a Cápák között nézői, amikor egy édesanya örökségét továbbvivő kishal állt a nagyragadozók elé. A kilencedik évad eddigi egyik legmeghatóbb jelenetében Tóth Ildikó könnyeivel küzdve árulta el, hogyan mentette meg gyermekét a bemutatott fejlesztő módszer, amelyre végül rekordösszegű befektetés érkezett. De nem csak az érzelmek domináltak: egy mosogatással foglalkozó garázscég és egy „80 milliós krumpli” is alaposan felkavarta az állóvizet.

Garázscégként indult, de ma már több éttermi partnert jegyez a Greenwash Solution, amely vendéglátóipari egységek mosogatását vállalja magára. Takács Egon és Peszlen Bálint Európa szerte terjeszkedne, amelyhez szakmai partnert keresnek: 90 millió forint befektetésért pitcheltek, 5% tulajdonrészt kínálva. Üzleti modelljük számtalan kérdést vetett fel a Cápákban, akik közül elsőként Varga Sándor harapott rá az üzletre. Tóth Ildikó sem szeretett volna kimaradni, aki új éttermi szerződések megkötését határozta meg a befektetés egyik feltételeként, végül Csillag Péter is csatlakozott üzleti partnerként. A három Cápa 20%-ért cserébe összesen 100 millió forint befektetéssel szállt be a mosogatással foglalkozó cégbe. Ezzel létrejött Tóth Ildikó, Csillag Péter és Varga Sándor első közös befektetése.

A Greenwash Solutions alapítói az éttermek legnagyobb problémájára találtak megoldást.

Csillag Péter megmentette a Cápák között vállalkozóit – három Cápa is ajánlatot tett a Greenwash Solutionsnek.

Wáberer György otthon maga mosogat, de miben más a Greenwash Solutions megoldása?

Igazi kulináris élményben volt része a Cápáknak, amikor Csík Bálint és Szőke István közös brandjük, a Triffla szarvasgomba-termékeit mutatták be a Cápáknak. A vállalkozással szeretnének szintet lépni – megismertetni azt a fiatalokkal, továbbá új termékeket fejleszteni. Ehhez 18 millió forint befektetést kértek, 15% tulajdonrészt kínálva. Bár a kóstoló a Cápák többségének ízlett, Varga Sándor hamar rávilágított, hogy a termékek tartalmaznak mesterséges aromákat is. Ez, valamint a kérdéses fejlesztési irány – kemikáliák nélkül haladnak tovább vagy ipari cég maradnak – elbizonytalanította a Cápákat. Így egyik nagyragadozó sem harapott rá a szarvasgombás bizniszre. Varga Sándor azonban ígéretet tett, nemcsak egy új termék fejlesztésében vesz örömmel részt, de szarvasgombát is szívesen vásárol tőlük Michelin-csillagos éttermének, promótálva a céget.

Szarvasgombát kutató kutyával és ínycsiklandozó kóstolóval lepték meg a Cápákat a Triffla tulajdonosai.

„Ez a businessetek problémája!” – Varga Sándor lerántotta a leplet a szarvasgombás termékekről.

Megosztotta a Cápákat a krumpli. sikere, amelyről a két tulajdonos Kiss Csongor és Sára Dániel számoltak be. A sült krumplit tökélyre fejlesztő vállalkozás jelenleg két üzlettel büszkélkedhet és továbbiak nyitása van tervben. A franchise-terjeszkedéshez 80 millió forint befektetést kértek, 20% tulajdonrészt kínálva. Míg Moldován András kételkedett a biznisz hosszútávú profit termelésében, Csillag Péter és Varga Sándor befektetésre hajlottak. Ám amikor kiderült, hogy az egyik kishal csak másodállásaként tekint a krumpli-birodalomra, mindannyian elálltak az üzleti ajánlattól. Így a krumpli. Cápa-befektetés nélkül zárta a pitchet.

Új kultusz született Magyarországon: a krumpli. vállalkozói prémium szintre emelték a sültkrumplisütést.

Így készül a 80 milliós krumpli: a Cápák között vállalkozói elárulták a titkot.

Elérzékenyültek a Cápák amikor Fenyősi Fanni, a TSMT módszertanát ismertette meg velük. A gyermekek fejlesztésére fókuszáló mozgásterápia már applikáció formájában is elérhető. A vállalkozó a szoftver fejlesztésére, valamint a világpiacra történő kilépésre 50 millió forint befektetést kért, 6,5 % tulajdonrészt kínálva. A módszertan – amelynek köszönhetően Tóth Ildikó gyermeke is maga mögött hagyhatta a megkésett beszédfejlődést – lenyűgözte a Cápákat. Fenyősi Fanni szakmai elhivatottsága, ahogy édesanyja örökségét viszi tovább csak fokozta a Cápák befektetési kedvét. Moldován András úgy döntött, segít a kishalnak a lehető legmagasabb befektetési összeget kiharcolni, így az üzleti tárgyalás az ő bevonásával ment végbe. A TSMT végül négy befektetőre talált Tóth Ildikó (50 millió), Csillag Péter (10 millió), Varga Sándor (20 millió) és Wáberer György (20 millió) személyében, akik összesen 100 millió forint tőkét vontak be. Így létrejött a kilencedik évad első négyes befektetése, amellyel a TSMT módszertan büszkélkedhet.

Moldován András lett a TSMT beépített embere – 100 millió forintos befektetést alkudott ki a vállalkozásnak.

„Az én fiamat meggyógyítottátok” – Tóth Ildikó megható történetet osztott meg a TSMT tulajdonosával.

A jövő vállalkozója Raiffeisen díjra jelölt vállalkozása, a TSMT. Cápák között minden vasárnap 20:00 az RTL csatornán és az RTL+ felületén.

Címlapkép: RTL/Sallak Dóra

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük