Nem járnak a vonatok ezen a szakaszon, nagyon sokan aggódnak
Szerda hajnaltól szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között, mert egy szakaszon az eső alámossa a vasúti pályát – közölte
Szerda hajnaltól szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között, mert egy szakaszon az eső alámossa a vasúti pályát – közölte
A 13. havi nyugdíj, amelyet 2021-től lépcsőzetesen vezettek vissza, minden év februárjában érkezik a jogosultak számára. Összege megegyezik az aktuális
A karácsonyi szezonban is a jó minőségű magyar sertéshús vásárlására hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) keddi
A főfogások elkészítése nem feltétlenül igényli azt, hogy megszakadjunk a konyhában, hiszen vannak a villámgyors alternatívák mellett olyan ételek is,
Összeütközött egy teherautó és egy személygépkocsi a Budapest XXII. kerületében lévő Balatoni úton, azaz a 7-es főúton, a baleset miatt
Az ünnepi nyitva tartással a vásárlók és a munkatársak igényeit hangolta össze a PENNY – tájékoztatta a cég a Közbeszédet.
Az építőipar férfias terep, ahol a nők jelenléte még mindig ritkaságszámba megy. A szakmát övező sztereotípiák és előítéletek sokáig távol
A 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális terméktesztjének főszereplői a kókuszos szaloncukrok voltak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összesen 19
A Szolnoki Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt – jogerősen – 5 év börtönre ítélte azt a büntetlen előéletű,
Halálra gázolt egy gyalogost egy gépkocsi hétfő este Győr külterületén – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A
Környezetbarát és energiatakarékos az új technológia. A meleg víz elengedhetetlen része a mindennapjainknak, de vajon tisztában vagyunk azzal, milyen hatékony
Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy zalai nő ellen, aki évekig nem járatta iskolába két kiskorú lányát, és nem működött
Magyarországon nagyon sok ember maga után fizeti a társadalombiztosítási járulékot, de mégis vannak olyanok, akik ezzel próbálnak sumákolni és nem
Összeütközött egy busz és egy villamos Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél –
Karácsonyra szinte „kötelező” karácsonyfát venni. Az azonban nem mindegy, hogy milyet. Az egyiknek jó az illata, de hamar hullik a
Tegyen segítséget a fa alá! címmel az evangélikus nevelőszülői hálózatokban elhelyezett gyerekek javára hirdet karácsonyi adománygyűjtő akciót a Magyarországi Evangélikus
Az MVM 2024. november 29-től 2025. január 5-ig önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdetett lakossági ügyfelei számára. Az ünnepi időszakban a vállalat
Debrecen határában van szükség beavatkozásra. Összeütközött két személyautó a 4805-ös úton, Debrecen határában. A balesethez a debreceni hivatásos tűzoltókat riasztották, akik
Az onkológus főorvost, egy orvost és két asszisztenst bilincsbe verve vittek el a kórházból rendőrök, hálapénzt kértek a betegektől. Szégyen,
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) figyelmeztetést adott ki a magyarok egyik kedvenc ételére, a tyúkhúslevesre vonatkozóan. Az ünnepek közeledtével különösen fontos, hogy