Megöltek egy nőt Újpesten
Holtan találtak egy nőt hétfő este Újpesten, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)
Holtan találtak egy nőt hétfő este Újpesten, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított nyomozást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)
Nagy döggomba mérgezése okozta többek megbetegedését az elmúlt héten Zalaegerszegen azok körében, akik az egyik étteremben gombalevest fogyasztottak – közölte
Áron, a baleset miatt kerekesszékbe kényszerült fiatalember a századik, aki idéntől egy évre szóló támogatást kap az Egy Lépéssel Több
Azoknak a diákoknak, akik idén nyáron végeztek tanulmányaikkal, ám még nem helyezkedtek el munkába, 2024. december 16-tól maguknak kell gondoskodniuk az
Sokan vágynak a fehér karácsonyra, de régóta nem volt benne részünk. A jelenlegi tudásunk szerint két hétre előre lehet megjósolni
Az idei év első negyedévében folytatódott a készpénzhasználat visszaszorulása Magyarországon. Az MNB (Magyar Nemzeti Bank) friss adatai szerint a készpénzfelvételek
Ismét lehet kapni a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar súlyosabb formájában szenvedő gyerekek számára naponta szükséges készítményt. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
A Tesco Clubcard program régóta népszerű a vásárlók körében, hiszen jelentős kedvezményeket kínál, és sokan előszeretettel használják ki az akciókat,
A téli időjárás minden évben számos meglepetést tartogat, és a 2024-2025-ös szezon sem kivétel. Ahogy elérkezik a január, sokan az
Karácsony közeledtével az ünnepi desszertmenü ékköveként sokan választják a bejglit, és még többen készítenék házilag, ha kihívás helyett öröm lenne.
Az Év szaloncukra versenyen az Év új íze kategóriagyőzelmet a barackos-mogyorós szaloncukor hódította el. Az egyedi ízvilágú édességet Asztalos Nóra
Összeütközött két autó a 86-os főúton, Egyházasrádóc térségében, ezért a főutat lezárták – közölte szombat reggel az Útinform. Azt írták,
Két új fővárosi krízisszállás fogadja az utcán élőket: az Életmentő Pontot december 1-jén nyitották meg a Kőbányai Éjjeli Menedékhelyen, december
Komoly értéket kapnak a Nemzeti Faültetés Napja partnercégei. „Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát
A következő napokban változékonyabbra fordul időjárásunk, bár marad az erősen felhős vagy borult idő. Többfelé csapadékra is számíthatunk, hiszen éjszaka
Házának hátsó kertjében, egy fa tövében találtak rá egy 71 éves nőre Sátán a rendőrök. Az idős asszony teljesen átfagyott,
A Párbeszéd – ZÖLDEK sajtóosztálya közleményben arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy Szabó Rebeka, a párt társelnöke és országgyűlési képviselője rendőrségi
Sikerült megoldást találni az orosz Gazprombank elleni új amerikai szankciók jelentette problémákra, így továbbra is stabil lábakon áll Magyarország energiaellátása
Európa sem tudja a hús előállításához szükséges takarmányt előállítani, ezért azok az üzemek, amelyek élelmiszeripari melléktermékekből állati takarmányfehérjét állítanak elő,
A karácsonyi ajándékválasztás sokak számára igazi kihívást jelent, hiszen egyre nehezebb olyan meglepetést találni, amivel hosszú távon örömet szerezhetünk családtagjainknak.