Lemaradtál a felvételiről? Még nincs veszve semmi – ez a pótfelvételi most mindent megváltoztathat!
Történelmi sikert könyvelhet el a Soproni Egyetem: a 2025-ös általános felvételi eljárás során 1364 új hallgató nyert felvételt az intézménybe,
Történelmi sikert könyvelhet el a Soproni Egyetem: a 2025-ös általános felvételi eljárás során 1364 új hallgató nyert felvételt az intézménybe,
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 2025. január 1-jétől hatályos, a 13. havi nyugdíjra vonatkozó rendelkezései szerint
A héten kedden csökken a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 3-3 forinttal. Ez érvényesülhet majd a kutak
Július 26-án (szombaton) ünnepelte 98. születésnapját a hajdúszoboszlói gyógyfürdő. Szerencsés volt, aki aznap még strandolhatott, mivel másnap már csak korlátozottan volt
Nem érdemes megvárni, míg pokoli hőség lesz a lakásban – a klímát már jóval előtte el kell indítani. A szakértők
Leállt egy időre az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető szakasza, a Mezőkövesdi lehajtó után. A balesethez mentőhelikopter is érkezett. Sajnos
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével keddtől hat vármegyében visszavonja a tűzgyújtási tilalmat, ami Budapesten,
Magyarországon is megjelent a koronavírus új, Nimbus variánsa, a kórokozót a szennyvízből mutatták ki – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és
Végre jó hír a MÁV-tól: simább, gyorsabb, kényelmesebb lett az utazás – és ez még csak a kezdet! Befejeződött az
A tanári pályáról egyre többen fordulnak a segítő szakmák felé, mivel a pedagógusok empatikus készségei, kommunikációs rutinja és motivációs tapasztalatai
Folytatódik a Corvinus Egyetem Illyés Gyula Programja, amely egyéves oktatást és anyagi támogatást kínál azoknak a fiataloknak, akik már leérettségiztek,
A HungaroMet Nonprofit Zrt. friss figyelmeztető előrejelzése szerint az ország túlnyomó részén magas középhőmérsékletre és helyenként zivatarokra kell számítani július 25-én, pénteken.
A héten szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára csökken bruttó 2 forinttal. A holtankoljak.hu információi szerint a benzin beszerzési ára a
A 2025/2026-os tanévben is minden köznevelési és szakképzési intézménybe járó diák számára ingyenesen biztosítják a tankönyveket, folytatva ezzel azt az intézkedéssorozatot, amely 2020–2021-ben
2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer,
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján július 28-ig lezárások várhatók a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Hősök tere és
Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ): a Radírozzuk ki a különbségeket program célja,
Sokan tapasztalták már azt a jelenséget, hogy egy személyes vagy telefonos beszélgetés után a korábban elhangzottakhoz illeszkedő reklámok jelennek meg a számítógépükön
A nyári hőség sokszor hoz magával hirtelen jött zivatarokat, viharokat – és ezek egyre gyakrabban járnak együtt erős villámlással. A
A HungaroMet friss figyelmeztető előrejelzése szerint az ország szinte teljes területén zivatarokra, illetve rendkívül magas középhőmérsékletre kell számítani a következő 24 órában.