Rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti a Magyar Vöröskereszt
Rászoruló gyerekek iskolakezdéséhez kíván segítséget nyújtani a Magyar Vöröskereszt Jókedvvel az iskolába! elnevezésű kampánya, amelynek célja, hogy a gyerekek megfelelő
Rászoruló gyerekek iskolakezdéséhez kíván segítséget nyújtani a Magyar Vöröskereszt Jókedvvel az iskolába! elnevezésű kampánya, amelynek célja, hogy a gyerekek megfelelő
A PENNY évek óta következetesen vezet be olyan fenntartható megoldásokat, amelyek lehetőséget teremtenek a vásárlóknak arra, hogy tudatos döntéseket hozzanak
Újabb illegális szociális otthont zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben keleten, majd éjszaka, az érkező
A következő napokban – különösen augusztus 4-e délutánjától késő estig – a hazai keleti és északkeleti megyékben kell számítani zivatarokra,
Az ingatlanvásárlás az egyik legnagyobb pénzügyi döntés, amit életünk során meghozunk. Legyen szó első lakásról, családi házról vagy befektetési célú
Fontos, hogy a bérlőknek a bérbevett lakásról mindig legyen érvényes lakásbérleti szerződésük, a havi lakbér kifizetését pedig érdemes dokumentálni. A
Alig negyedév alatt érte el a 20 ezer főt a Kifli.hu Xtra hűségprogram előfizetőinek száma. A csatlakozás az első próba hónapban
Augusztus közepe van, és lassan újra benépesülnek az iskolák. A tanévkezdés sokaknak egyértelműen a gyerekekhez, tanuláshoz és tankönyvekhez kapcsolódik –
Idén augusztus 20-a szerdai napra esik, ami Magyarországon kiemelt állami ünnep: az államalapítás, Szent István király és az új kenyér
Ahogy közeledik augusztus, a meteorológiai előrejelzések egyre pontosabb képet adnak a hónap elejére várható időjárási helyzetről. A legfrissebb modellek szerint azonban szokatlanul
Túlélni nyugdíjból 2025-ben? Így próbálják meg a magyar nyugdíjasok. Több mint kétmillió ember – ennyien élnek ma Magyarországon nyugdíjasként. Az
Két intelligens takarítórobot állt munkába a győri Széchenyi István Egyetemen: az egyik a campus központi auláját, a másik a kollégiumi
A nyaralás tervezésekor egyre több utazó választja a hajós utakat, mint a pihenés és a felfedezés egyedülálló kombinációját. Az óriás
Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel vasárnap.
Szeptember 1-jétől új díjszabási rendszer lép életbe a palackvisszaváltásban részt vevő kereskedők számára. A MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) döntése értelmében a jelenlegi
Hullámzó frontzóna zivatarokkal címmel adott ki országos figyelmeztetést a HungaroMet Nonprofit Zrt., mely szerint a nap folyamán a Duna vonalától keletre, valamint
Szombaton az ország keleti részén még sok napsütésre számíthatunk, máshol az időjárásunkat alakító hullámzó frontrendszer hatására már erőteljesebb lesz a
A pótfelvételi nem csupán „utólagos jelentkezés” – sokak számára ez az utolsó lehetőség arra, hogy szeptemberben mégis felsőoktatási tanulmányokat kezdjenek.
A nyár a pihenésről, a kapcsolódásról és az élmények gyűjtéséről szól – különösen a családosoknak. A hétvégi közös programok nemcsak