Hankó Balázs: Brüsszel politikailag továbbra is túszul tartja a magyar fiatalokat
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja
Brüsszel új akadályokat gördített a magyar egyetemisták és kutatók elé az Erasmus- és a Horizon-programban, politikailag továbbra is túszul tartja
Nagy döggomba mérgezése okozta többek megbetegedését az elmúlt héten Zalaegerszegen azok körében, akik az egyik étteremben gombalevest fogyasztottak – közölte
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez
Az Európai Bizottság határozatot fogadott el hétfőn Magyarországgal kapcsolatban az uniós költségvetés általános feltételrendszere keretében, a határozat megállapítja, hogy a
Brüsszel továbbra is ragaszkodik a háborúpárti stratégiához – mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára
Magyar Péter újra hazugságokkal és álhírekkel kezdte a napot – írta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Facebook-oldalán hétfőn. A
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai
A Fidesz a budapestiek érdekében, a város fejlődéséért dolgozik – közölte hétfőn közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra, a kormánypárt fővárosi frakciójának
Az Európai Unió a politikai képmutatás világrekordját állította fel Georgia ügyében, azonban a magyar és a szlovák kormány megvétózta a
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek. A 3,6 milliárd
Brüsszel sunnyog: ahelyett, hogy az elmúlt több mint egy évben érdemi tárgyalásokat folytatott volna a magyar kormánnyal az Erasmus- és
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása – jelentette ki jegybankelnökjelölti meghallgatásán Varga Mihály pénzügyminiszter
Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország – jelentette ki a miniszterelnök az 53. számú főút Soltvadkertet
A háborús hangulatot még a karácsony közeledte sem tudja visszafogni Brüsszelben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A mai szabad Románia Temesváron fogant, Tőkés Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak Románia szabadságának visszanyerésében, a népsanyargató diktatúra lebontásában – hangoztatta
Szankciókat vezet be néhány napon belül a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok a több mint 50 százalékos
Összeütközött két autó a 86-os főúton, Egyházasrádóc térségében, ezért a főutat lezárták – közölte szombat reggel az Útinform. Azt írták,
Két új fővárosi krízisszállás fogadja az utcán élőket: az Életmentő Pontot december 1-jén nyitották meg a Kőbányai Éjjeli Menedékhelyen, december
A kárpátaljai magyarság a háborús körülmények ellenére kitart identitása, szellemi és kulturális öröksége mellett és bizakodva tekint a jövőbe szülőföldjén,
Sikerült megoldást találni az orosz Gazprombank elleni új amerikai szankciók jelentette problémákra, így továbbra is stabil lábakon áll Magyarország energiaellátása