Orbán Viktor: a gazdák vesztenének, a multik nyernének az uniós támogatások átalakításával
A gazdák lennének a nagy vesztesei, egyes, már Ukrajnában működő multinacionális cégek pedig a nyertesei annak, ha az Európai Bizottság
A gazdák lennének a nagy vesztesei, egyes, már Ukrajnában működő multinacionális cégek pedig a nyertesei annak, ha az Európai Bizottság
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján július 28-ig lezárások várhatók a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Hősök tere és
Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ): a Radírozzuk ki a különbségeket program célja,
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt csütörtöktől várhatóan szombatig a MÁV-csoport díjmentesen vizet biztosít utasai számára a forgalmasabb
A Magyar Honvédség helikopterekkel segít az albániai tüzek megfékezésében – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán az MTI-vel. A Honvédelmi
Fizikálisan és mentálisan is sokat kivett a magyar férfi vízilabda-válogatottból a szerbek ellen megnyert keddi világbajnoki elődöntő, Varga Zsolt szövetségi
Eppel Márton a Nyíregyháza labdarúgócsapatától a román élvonalban szereplő FK Csíkszeredához igazolt. A magyar klub szerdán a honlapján tette közzé, hogy a
Meg akarjuk nyerni a csoportot, de legalább a második helyen akarunk végezni, mert a fő cél az, hogy bent legyünk
A Győr tizenegy év után játszik újra nemzetközi kupamérkőzést, csütörtökön idegenben a Pjunyik Jereván ellen lép pályára a labdarúgó Konferencia-liga
A női párbajtőrözők versenyében a négy főtáblás magyar vívó közül Muhari Eszter és Nagy Blanka jutott tovább az első fordulóból
Az előző év elejétől bevezetett rendszernek köszönhetően 2025 nyarára jelentős növekedést mutat a visszaváltott italcsomagolások aránya, idén több hónapban már
Felújítás miatt augusztus 25-től négy hétre bezár a Keleti pályaudvar – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon hétfőn közzétett videóban.
Szerdán este hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat – mondta el Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a
Azok a számítások és elképzelések, amelyekkel 14 éve elindult a kormányablak-hálózat, sikeresnek bizonyultak, és ez azt bizonyítják, hogy a közigazgatásban
Mind a négy magyar szerepelhet a 64-es táblán férfi tőrben a Tbilisziben zajló vívó-világbajnokságon. A kedden elrajtolt vb első számában
Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta hétfőn a Variety.com. A produkció Esme
Turbulens időszakot tudhat maga mögött a legutóbbi idényben hatodik Diósgyőr labdarúgócsapata, amelynél Sánta Gergely, a DVTK elnöke szerint vállalható pénzügyi
Gyermeke nem megfelelő táplálása miatt vádat emelt az ügyészség egy nő ellen – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az
A spanyol Iris Tio Casas nyerte a női szinkronúszók egyéni szabadprogramját kedden a szingapúri vizes világbajnokságon. A 22 éves győztes
Frontálisan összeütközött egy személyautó és egy nyerges vontató a 13-as főúton, Csém közelében, a 8. kilométernél – közölte az Országos