Kocsis Máté: minden idők legnagyobb békemenete lehet október 23-án
Könnyen lehet, hogy az október 23-i minden idők legnagyobb létszámú békemenete lesz – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Harcosok órája
Könnyen lehet, hogy az október 23-i minden idők legnagyobb létszámú békemenete lesz – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Harcosok órája
Bondár Anna győzött az első fordulóban, így bejutott a nyolcaddöntőbe a 275 ezer dollár (93,5 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás
A Pest Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy pilisvörösvári férfival szemben, aki
A kormány már több mint kétmillió helyre elpostázta a nemzeti konzultációs kérdőívet, amelyet november harmincadikáig lehet visszaküldeni – mondta a
Barackpálinkás bonbonnal aratott sikert a kanizsai cukrász. Dobostorta bonbon barackpálinkával, Eszterházy fehér csokoládéba burkolva, mákos-barackos makaron és újragondolt Rigó Jancsi
Ukrajna 25 Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn az ukrán sajtóban közzétett
Magyarország számára Bulgária fontos szövetséges – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Rumen Radevvel, a
A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák
Vácz Péter Kutyafül című animációs filmje nyerte a 300 ezer forintos pénzjutalommal járó Aranymókus-fődíjat a 8. alkalommal megrendezett Cinemira Nemzetközi
Saját személyes életünk jobbrafordulása érdekében arra lenne szükség, hogy mielőbb tűzszünet legyen a fegyveres összecsapás helyett, majd békemegállapodás jöjjön létre
Maradandó fogyatékosságot, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre ítélt az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék egy nőt,
Marokkó válogatottja nyerte a Chilében rendezett U20-as labdarúgó-világbajnokságot. Santiagóban, a vasárnapi fináléban a marokkóiak Jasszir Zabiri duplájával meglepetésre 2-0-ra győztek
Az ukrajnai háború befejezéséről folytatott tárgyalások során nem szabad nyomást gyakorolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre a területi engedmények témájában –
Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a budapesti Hősök terén, ahol az
Az orosz-ukrán háború megfojtja, leblokkolja az európai gazdasági fejlődést, de ha a háború véget érne, akkor nagyon rövid időn belül
Babos Tímea és Luisa Stefani kettőse bejutott az elődöntőbe a kínai Ningpóban zajló, egymillió dollár (337 millió forint) összdíjazású, keménypályás
A mentők az idén már 1721 embert élesztettek újra sikeresen Magyarországon, ami elsősorban azoknak az elsősegélynyújtóknak, köztük a Szív City
A házigazda csapat a fő esélyes a továbbjutásra a gyergyóremetei csoportból a jégkorong Kontinentális Kupa péntektől vasárnapig tartó első körében.
A NATO számos további intézkedést hoz, amely megerősíti, kibővíti és felgyorsítja a szövetségesek drónok elleni védekezésre való képességét – jelentette
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata az október 10-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok