Izrael légicsapással megölte a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában
Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin
Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a palesztin Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin
Felhőszakadásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.: kedden a Duna vonalánál és attól keletre fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Az MTI-hez
Gázolás miatt szünetel a vonatforgalom Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, a Celldömölk-Ukk-Zalaegerszeg vonalon késésekre kell számítani – közölte a Mávinform kedd
Rövid betegség után, 75 éves korában elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége. A Magyar Vívószövetség (MVSZ) honlapjának keddi
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt. A mérések szerint
Körözési akciót tartott a rendőrség, amelyben 51 embert fogtak el, köztük egy emberölés miatt keresett férfit – közölte a Budapesti
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott minden játékosa a maximumot nyújtotta az olimpiai felkészülés során. „Nagyon örülök
Az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről is beszélt telefonon Donald Trump republikánus elnökjelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken. Donald Trump,
Több utas és egy mozdonyvezető megsérült a bukaresti Basarab pályudvaron péntek este, mert egy tolató mozdony nekiütközött annak a vasúti
A huszonegyedik században sokkal nagyobb igény lenne az empátiára, a békére, arra ami az odafigyelést jelenti – mondta Szili Katalin
A jövő az együttműködésben van, Európa és benne Magyarország felemelkedését a békében, az összefogásban és az értékteremtő munkában hívő közösségek
Állatkínzás bűntett miatt indult eljárás egy 35 éves Pest vármegyei nő ellen, aki sanyarú körülmények között tartott több kutyát a
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. péntek éjfélig két vármegyére. A meteorológiai szolgálat az MTI-hez csütörtökön
A román kormány folytatná a Bukarest-Duna-csatorna építését, december végéig aktualiztálják a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi
Kigyulladt egy harmadik emeleti lakás csütörtökön Budapest XI. kerületében, a tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak – közölte az Országos
Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén. A Hogyan tudnék élni nélküled? című alkotás
Állatkínzás miatt vádat emelt a Gyöngyösi Járási Ügyészség egy kutyákat tartó helyi nő ellen – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség
Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink
Megöltek egy férfit Eperjeskén, egy nőt pedig úgy megvertek, hogy súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A 64 éves gyanúsítottat elfogták
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy bár csalódásként élte meg,