Varga Mihály: a jövő évi költségvetéssel a családokat és a vállalkozásokat is erősítjük
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése, amelynek alapja a gazdasági semlegesség. A rezsivédelmi alapot megszüntetik, de a rezsicsökkentett
A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése, amelynek alapja a gazdasági semlegesség. A rezsivédelmi alapot megszüntetik, de a rezsicsökkentett
Patrióta fiatalokra van szükség – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Fidelitas országos tisztújító kongresszusán szombaton, Debrecenben.
Lázár János építési és közlekedési miniszter támogatja a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetőjének kezdeményezését, hogy ingyen lehessen kutyát és biciklit szállítani a
Magyarország és Szlovákia együttműködése stratégiai és baráti – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke péntek este újságírók előtt Budapesten, miután
Szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya vezetett a miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett tűzhöz – közölte a
A jövő kulcsa a sikeres fiatalság, a magyar kormány pedig elkötelezett a családok anyagi biztonsága mellett – hangsúlyozta a kultúráért
A költségvetés 330 milliárd forintos többlettel számol az egészségügy terén, így 3717 milliárd forint jut összességében a gyógyításra 2025-ben –
A kollektív bűnösséget egyszer és mindenkorra el kell törölni, ez egyes területeken, például Kárpátalján még nem egyértelmű, a Vajdaságban viszont
A kormányzat célja, hogy Magyarország 2030-ra a világ 25, 2040-re pedig a világ 10 legjobb innovátora közé kerüljön, mert az
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kínai Shenzenbe látogatott, ahol részt vett és beszédet mondott a China Hi-Tech Fairen (CHTF) –
Magyarország sikeres a gazdaság növekedéséhez szükséges intézkedések és a környezetvédelmi szempontok összehangolásában, amit bizonyít, hogy hazánk a károsanyag-kibocsátása csökkentésével párhuzamosan
Orbán Viktor miniszterelnök jobboldali gazdaságpolitikája felelős a súlyos költségvetési hiányért – mondta szerdai, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet videofelvételt tett közzé szerdán Szasa Trufanovról, az egyik, tavaly október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az
A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, az ENSZ éves
Jövőre a magyar gazdaság, a gazdasági semlegesség értékelvű politikájára támaszkodva 3 százalék fölött növekedhet – jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának reményei szerint Donald Trump visszatérésével a magyar-amerikai politikai kapcsolatok is helyreállnak, újra kiválóak lesznek. Menczer Tamás
Egy nap alatt bizonyítást nyert, hogy a Fidesz embere fizeti az áruló lakását – közölte a Tisza Párt elnöke kedden
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt tanácsolja a lakosságnak, hogy csak megbízható, ismert online áruházakból rendeljen; a túlságosan alacsony
Magyarország a hosszan tartó segélyezés helyett a mielőbbi elhelyezkedés ösztönzést tartja a legjobb megoldásának a munkanélküliségre – mondta a nemzetgazdasági