Asztalitenisz csapat Eb – Győztek a férfiak az alsóházban
A magyar férfiválogatott legyőzte a finneket az alsóházi küzdelmek első körében a horvátországi Zárában (Zadar) zajló asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon.
Az együttes kedden este maratoni csatában kikapott a spanyoloktól a csoportküzdelmek zárásán, így nem jutott be a legjobb 16 közé. Csoportharmadikként a szerdai, alsóági nyolcas tornára került, amelyen a 17. és 18. pozíció megszerzése a tét, mert ez automatikus részvételt jelent a következő csapat Eb-re, a lemaradóknak viszont selejtezőt kell majd játszaniuk.
Ennek a nyolcas minitornának az első fordulójában a finnek voltak a Szudi Ádám, András Csaba, Lei Balázs alkotta trió ellenfelei és a gárda magabiztosan hozta a mérkőzést a magyar szülők gyermekeként az északi országban született Oláh Benedek vezette rivális ellen.
A második, egyben utolsó fordulót 20 órától rendezik, a magyarok vetélytársa a cseh-olasz párharc továbbjutója lesz.
A szerdai helyosztók után a nyolcad-, negyed- és elődöntőket csütörtökön, pénteken és szombaton, a döntőket pedig vasárnap rendezik. A magyar női válogatott bejutott a nyolcaddöntőbe, s csütörtökön az ukránokkal mérkőzik meg, délelőtt 10 órától.
Eredmény:
férfiak, a 17-24. helyért, 1. forduló:
Magyarország-Finnország 3:0
Szudi Ádám-Oláh Benedek 3:1 (-6, 6, 7, 1)
András Csaba-Ale Naumi 3:1 (4, 9, -8, 9)
Lei Balázs-Lassi Lehtola 3:0 (3, 3, 4)
Címlapkép: Pixabay
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!