Amit a tiszakécskei ház előtt találtak, az még a hatóságokat is megdöbbentette – vádat emeltek a pár ellen
A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy párral szemben, akik három tonna, részben veszélyes hulladékot tároltak tiszakécskei házuk előtt, illetve az ingatlan udvarán – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vádlottak – anélkül, hogy a hulladékok gyűjtésére, kezelésére engedéllyel rendelkeztek volna – nagy mennyiségben halmoztak fel különböző hulladékokat tiszakécskei házuk udvarán, illetve a házuk előtti területen.
Az anyagok között voltak építési, bontási hulladékok, akkumulátorok, kiselejtezett háztartási gépek és egy bontás alatt álló gépjármű is; a hulladékok egy része veszélyes hulladéknak minősült.
A közlemény szerint a nő büntetett előéletű, korábbi elítélései miatt jelen eljárásban már többszörös visszaesőként áll bíróság elé.
Az ügyészség a párt veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével vádolja. A nővel szemben végrehajtandó, míg a férfival szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – írták.
Címlapkép: Freepik
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!