Sport

Női kosárlabda Eb-selejtező – Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

A szeptemberben világbajnoki negyeddöntős magyar női kosárlabda-válogatott Miskolcon vívja két hazai mérkőzését novemberben a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese november 11-én, Hamburgban kezd a legutóbb Eb-ötödik és vb-negyedik Németország ellen, majd 14-én a tavalyi Eb-n 12. portugálokat, három nappal később pedig az eddig három Eb-n szerepelt dánokat is a DVTK Arénában fogadja az N csoportban.

A nemzeti csapatnak a berlini vb-részvétele révén nem kellett részt vennie a 2027-es Európa-bajnokság kvalifikációjának első csoportkörében, de a második csoportkörben már bekapcsolódik a küzdelmekbe. A kvalifikációs sorozatot november 8. és 18., valamint február 7. és 17. között rendezik, mindkét szakaszban három-három találkozóra kerül sor.

A hat darab négyes csoportból az első két helyezettek jutnak ki a júniusi kontinenstornára, melyen rendezőként ott lesz Belgium, Finnország, Litvánia és Svédország. Utóbbi négy együttes egy külön csoportban egymás között játszik a novemberi és februári időszakban.

A magyarok menetrendje az N csoportban:

november 11.:

Németország-Magyarország, Hamburg 19.00

november 14.:

Magyarország-Portugália, Miskolc 18.00

november 17.:

Magyarország-Dánia, Miskolc 18.00

február 10.:

Magyarország-Németország

február 13.:

Portugália-Magyarország

február 16.:

Dánia-Magyarország

Az Eb-selejtező csoportjai:

I csoport: Törökország, Montenegró, Lengyelország, Izrael

J csoport: Spanyolország, Csehország, Horvátország, Bulgária

K csoport: Olaszország, Szlovénia, Lettország, Ausztria

L csoport: Szerbia, Görögország, Szlovákia, Hollandia

M csoport: Franciaország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Luxemburg

N csoport: Németország, MAGYARORSZÁG, Portugália, Dánia

Címlapkép: Pixabay

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük