Miért nem akar már senki sem főnök lenni?

Elfelejtették a ranglétrát a fiatalok, hiszen egyre többen mondanak nemet a magasabb pozíciókra és a túlórákra. A „puha élet” mozgalom teljesen átírja a hazai munkaerőpiac szabályait, a cégek pedig tehetetlenül állnak a változás előtt.

Ma a huszonévesek, a Z generáció tagjai és a fiatal milleniálok közül egyre többen mondják erre a modellre, hogy köszönjük, de ebből nem kérünk.

A korábbi évek „quiet quitting” (csendes felmondás) hulláma akkor jelent meg, amikor a dolgozók csak pontosan azt a munkát végezték el, ami a szerződésükben volt, és semmi többet. Ez mostanra egy sokkal mélyebb, alapvető életmódbeli változássá alakult. Ezt hívják „soft life”-nak (puha élet) vagy a minimális stressz kultúrájának. De mi van a háttérben, és miért választják a fiatalok inkább a kevesebb pénzt, mint a megszokott karrierutat?

A túlhajszolt siker ára az, amikor a „mindenható mókuskerék” csődöt mond

Az elmúlt évek válságai, mint a pandémia, a gazdasági bizonytalanság, az elszabadult ingatlanárak és a klímaszorongás, alapjaiban rendezték át a fiatalok értékrendjét. Rájöttek egy nagyon egyszerű, de fájdalmas igazságra. A mai gazdasági környezetben a túlóra és a megszakadásig végzett munka már nem garantálja a mobilitást.

Tíz évnyi túlórapénzből nem lehet lakást venni. A fizetésemelés sem ér annyit, hogy elviseljem miatta a krónikus stressz okozta kiégést vagy a pánikrohamokat. Ezt mondja a 26 éves Lili. Tavaly ott hagyta egy multinacionális cég középvezetői pozícióját. Egy sokkal alacsonyabb fizetésű, de fix munkaidős adminisztratív állást választott helyette.

A fiatalok egyre többen utasítják el a „hustle culture-t”, vagyis a hajtás kultúráját. Nem státusszimbólumokat akarnak mutogatni a LinkedInen. Inkább mentális egészségre, kiszámíthatóságra és szabadidőre vágynak. Már nem az a cél, hogy elérjék a ranglétra tetejét. Az a fontos, hogy este hétkor ne a munkalevelek miatt legyenek idegesek.

Mi az a „Soft Life” és a minimális stressz filozófiája?

A „soft life” kifejezés eredetileg a nigériai hiphop-kultúrából indult ki. Ma már globális mozgalommá vált. Lényege a kényelem, a határok meghúzása, és az, hogy tudatosan kizárjuk a stresszt az életből.

A „nem” teljes válaszként is megállja a helyét. Nincs hétvégi email-olvasás. Nincs önkéntes túlóra, amikor csak úgy „bedobom magam a közösbe”, ha azt nem fizetik meg, vagy ha nem marad rá energiám. Az elég-elmélet szerint nem mindenáron akarják a maximumot, inkább a szükséges, jó szintre törekszenek. Megcsinálják a feladatot, de nem áldozzák fel érte az életüket.

Míg az előző generációk számára a munkahely határozta meg az egyént („mit dolgozol?”), a fiatalok számára a munka csupán egy pénzkereseti forrás, ami fenntartja azt az életet, amit a munkaidőn kívül élnek. A munkaadók nehéz helyzetben vannak. Hogyan lehet motiválni valakit, akit nem érdekel az előléptetés?

Ez a szemléletváltás komoly fejtörést okoz a cégvezetőknek és a HR-eseknek. A hagyományos motivációs eszköztár, mint a „legyél te a hónap dolgozója”, a csocsószoba vagy az ígéret egy három év múlva esedékes előléptetésre, hatástalan a minimális stressz híveire.

Ha egy fiatal azt látja, hogy a főnöke a saját egészségét feláldozva él, nem mintaként tekint rá, hanem elrettentő példaként. „Így nem akarok élni negyvenévesen” – ez a leggyakoribb belső monológ a döntések mögött.

Mit hoz a jövő?

A karrier és a prémium pozíciók leértékelődése nem azt jelenti, hogy a fiatalok lusták. Ez veszélyes tévedés. Nagyon is tesznek a céljaikért. A célok azonban megváltoztak. A siker ma már nem a céglogó az Instagram-bioban. Inkább a kipihent reggelek, a hobbi, a stabil baráti kapcsolatok és a belső béke számít. Már csak az a kérdés, hogy a jövő gazdasági és vállalati szerkezete tud-e alkalmazkodni ehhez a puha forradalomhoz. Vagy a munkaerőpiac örökké megmarad egy feloldhatatlan feszültségben a cégek elvárásai és a dolgozók új elvárásai között.

Címlapkép: Közbeszéd

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!