Új életet kaphat a Planetárium: megkezdődhet a Népliget régóta várt megújítása
Évek óta várt fordulat jöhet a Népliget és a csaknem egy évtizede bezárt Planetárium ügyében. A tervek szerint felújíthatják az egykor generációk számára meghatározó központot, miközben a teljes park is új arculatot kaphat.
Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta, hogy pár hete felvetette Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszternek a Planetárium helyzetét, és üdvözli, hogy a miniszter pénteken bejelentette, javasolni fogja a kormánynak az épület felújítását és új tartalommal való megtöltését.
Kiemelte, hogy a „Planetárium és a Népliget megújítása elképzelhetetlen egymás nélkül”.
Hozzátette, hogy a Népliget Magyarország legnagyobb történeti közparkja, amelynek megújítása országos jelentőségű városfejlesztési, környezetvédelmi és kulturális feladat.
Karácsony Gergely azt írta, hogy a fővárosi önkormányzat az elmúlt években elkészítette a Népliget megújításának terveit.
Mint írta, a park hosszú távú fejlődését meghatározó döntés, hogy a Közlekedési Múzeum marad a Népliget szomszédságában és a Körvasút fejlesztésével új megállót kap a park. A vasút-, metró-, villamos-, autóbusz- és kerékpáros kapcsolatok révén a Népliget a főváros és az agglomeráció egyik legjobban feltárt közparkjává válhat, ami alapvetően új használati lehetőségeket nyit meg – fogalmazott.
A Népliget megújításának első ütemét európai uniós forrásból lehetne megvalósítani, azonban „az előző kormány politikai okokból ezt megakadályozta” – írta, majd reményét fejezte ki, hogy „az új kormány partner lesz ebben és a park megújításának további lépéseiben is”.
Karácsony Gergely pénteken elküldte Tanács Zoltánnak a Népliget megújításának részletes terveit.
A budapest.hu oldalon közzétett fejlesztési terv szerint a Népliget megújítása a Radó Dezső-terv egyik projektje.
A leírás szerint első lépésben a lakossággal, az állami szereplőkkel és a kerületi önkormányzattal együttműködésben elkészítették a Népliget stratégiai tervét, majd tájépítészeti ötletpályázatot bonyolítottak le. A díjazott pályamunkák alapján készül a park fejlesztésének intézkedési terve, amely összegyűjti és ütemezi a Népliget fokozatos megújításának lépéseit.
A leírás szerint elindítják a zöldfelületek megújítását, a park megközelíthetőségének javítását, a rekreációs funkciók bővítését és a parkot szétszabdaló autóutak forgalomcsillapítását. Elbontják a bezárt pavilonokat, rendezik a terület tulajdonviszonyait.
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!