Súlyos problémák kerültek felszínre, megszólaltak a nevelőszülői hálózatok vezetői
Több mint harminc nevelőszülői hálózat vezetőjével egyeztetett a gyermekvédelemért felelős államtitkárság és a minisztérium. A találkozón számos régóta fennálló problémát vetettek fel, köztük a szakemberhiányt, a túlzott adminisztrációt és a mentális támogatás hiányát.
Több mint harminc nevelőszülői hálózat vezetőjével és fenntartójával tartott megbeszélést Both Emőke gyermekvédelmi helyettes államtitkár és Vaskuti Gergely gyermekvédelmi bántalmazási ügyek feltárásáért felelős miniszteri biztos – közölte a szociális és családügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Kátai-Németh Vilmos kiemelte, a gyermekvédelem megújítása nem történhet azok nélkül, akik nap mint nap a gyerekek mellett dolgoznak.
A miniszter tájékoztatása szerint a több mint kétórás egyeztetés célja az ismerkedés mellett az volt, hogy közvetlenül hallhassák az ágazatban dolgozók tapasztalatait: mi működik jól, milyen erőforrásokra lehet építeni, és melyek azok a régóta fennálló problémák, amelyek sürgős változást igényelnek.
A résztvevők több nehézséget is jeleztek: ilyen a nevelőszülők felvételét lassító, elhúzódó pszichológiai alkalmassági vizsgálat, a túlzott adminisztráció, miközben a gyermekekről gyakran hiányos vagy késedelmes információ érkezik, valamint a mentális támogatás súlyos kapacitáshiánya. Szóba került a bántalmazások kezelésére vonatkozó ágazati protokoll megújítása és a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek iskolai befogadásának nehézsége is – számolt be róla Kátai-Németh Vilmos.
A tárcavezető hangsúlyozta, „a gyermekeket veszélyeztető visszaélésekkel és mulasztásokkal szemben határozottan fel kell lépni. Közben azt is világosan ki kell mondani: a gyermekvédelemben nagyon sok elhivatott szakember dolgozik, akiket nem lehet az egész rendszer hibái miatt megbélyegezni. A szakmai megbecsülés és az elszámoltathatóság nem egymás ellentétei”.
A találkozó egy hosszú távú párbeszéd kezdete a nevelőszülői hálózatok, az államtitkárság és a minisztérium között – zárta bejegyzését a miniszter.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!