Belpol

Magyar Péter megszólalt a Fidesz szervereinél történt nyomozói intézkedésről

Reagált Magyar Péter arra, hogy a Fidesz közlése szerint nyomozók jelentek meg a párt szervereit biztosító központban.

A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót! – írta Magyar Péter miniszterelnök kedden Facebook-oldalán.

A kormányfő a poszthoz fűzött kommentben hozzátette: várják a tájékoztatást, hogy milyen ügyben nyomoznak és mit foglaltak le.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.

Havasi Bertalan a közleményében azt írta: ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon. „Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – értékelt.

Közölte: a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál, és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük