Mini-Dubaj: A DK szerint a Fidesz történelmi ingatlanpanamát készít elő Rákosrendezőn
Hamar bebizonyosodik, hogy a Fidesz nem fejleszteni akar, hanem állami szinten levezényelt ingatlanpanamát hajt végre – írta a Közbeszédnek Déri
Hamar bebizonyosodik, hogy a Fidesz nem fejleszteni akar, hanem állami szinten levezényelt ingatlanpanamát hajt végre – írta a Közbeszédnek Déri
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában számolt be róla, hogy a lett elhárítás is vizsgálta a kétes hátterű fejlesztőjét
Úgy látszik, a mini-dubaj egy jó ideig nem kerül le a napirendről. Tompos Márton, a Momentum elnöke, valamint Rózsa András,
Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője mai sajtótájékoztatóján a Mini-Dubaj projekt kapcsán elmondta: a fővárosnak élnie kell az
Tompos Márton, a Momentum elnöke a közösségi médiában tett közzé képeket arról, hogy Belgrádban milyen minőségben adta át az ottani mini-Dubajt a
A Párbeszéd parlamenti frakciója arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy Jámbor András, Józsefváros és Ferencváros független országgyűlési képviselője parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez
Lesz, vagy nem lesz Mini-Dubaj Budapesten? Ez itt a kérdés. Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciójának tagja hivatalos levelet
Az arab sajtóban talált újabb részleteket a Rákosrendezőre tervezett beruházással kapcsolatban Tompos Márton, a Momentum elnöke. Az elérhető sajtóinformációk szerint maga
Rózsa András, Zugló momentumos polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy támogatja Karácsony Gergely tervét Rákosrendezővel kapcsolatban. „A Rákosrendezőre tervezett „mini-Dubaj”
„Ez a nettó hazaárulás” – reagált az MSZP. A párt felháborítónak tartja, hogy miközben a lakhatási válság egyre mélyül, a
A kormány 300 milliárd forint közpénzt adna egy gazdag arab befektetőnek a mini-Dubaj felépítésére Budapesten – erről Arató Gergely, a
Új „millenniumi városközpont” jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron, amely a modern világvárosok sorába emeli Budapestet –