Az MSZP Választmánya elfogadta a párt európai parlamenti listáját
Az MSZP Választmánya szombati ülésén elfogadta a párt európai parlamenti listáját – tájékoztatta a párt a Közbeszédet. Az MSZP listavezetője
Az MSZP Választmánya szombati ülésén elfogadta a párt európai parlamenti listáját – tájékoztatta a párt a Közbeszédet. Az MSZP listavezetője
Varga Ferenc, a DK bér-és munkaügyi árnyékminisztere Makón járt utána a Continental gyárban történteknek, ahonnan magyar dolgozókat rúgtak ki a
Most már a passzátszelet is Orbán fújja? Az Országos Meteorológiai Szolgálat feladatait január 1-jétől a százszázalékos állami tulajdonban lévő HungaroMet
Az MBH Bank Nyrt. korrigált adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben 128 százalékkal, 107 milliárd forintra nőtt, míg az első három negyedéves
Donáth Anna bejelentette, hogy az Európai Bizottság befogadta kezdeményezését, így elindulhat az aláírásgyűjtés az Unió minden tagállamában egy Európai Környezetvédelmi
A rendkívüli parlamenti ülés is bizonyítja, hogy a kormánypárt sunyi és gyáva – jellemezte a Közbeszédnek a csütörtöki parlamenti ülésnapot
Az MSZP olyan országért küzd, ahol minden magyart megillet a jólét, a fejlődés és a boldogulás esélye. Ezért alkotta meg
A jogfosztott és alulfizetett vendégmunkások foglalkoztatása sajnos egyre gyakoribb Magyarországon, mivel ez egyenes következménye annak, hogy az Orbán-kormány az olcsó
Makón bekövetkezett az, amire a Dobrev Klára Árnyékkormánya már hónapok óta figyelmeztet: a Fidesz vendégmunkástörvénye miatt magyar emberek veszítették el
A magyar gazdaság helyett csak a fideszes propaganda pörög. A háborús veszélyhelyzet és a nemzeti konzultáció után a szuverenitás védelmére
Hetvennégy éves korában elhunyt dr. Havasi Márta, aki a DK korai évei óta a párttal együtt dolgozott – tájékoztatta a
A Párbeszéd – ZÖLDEK politikai vitanapot kezdeményez az Országgyűlésben az eutanázia kérdéséről, miután a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő dr. Karsai Dániel
Donáth Anna kiállt Karsai Dániel mellett, aki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán indított pert, hogy saját döntéséből, méltósággal fejezhesse
Orbán Viktor a Fidesz-kongresszuson Márki-Zay Péterről is ejtett néhány nem éppen pozitív hangvételű szót. Erre reagált Youtube-csatornáján Hódmezővásárhely polgármestere, a
Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról – kezdi Facebook-bejegyzését Karácsony
Az MNB friss elemzése szerint az elmúlt negyedévben a magyar háztartások pénzügyi megtakarítása 3200 milliárd forinttal gyarapodott. Magyarán ennyivel nőtt
Dr. Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere Facebook-videóban jelentette be újraindulását a 2024-es önkormányzati választáson. Kiss László a
Hiába „táncolt úgy” hónapokig a magyar kormány, ahogy az Európai Bizottság „fütyült”, a rendszerszintű korrupció miatt felfüggesztett uniós pénzek továbbra
A Demokratikus Koalíció Elnöksége együttműködési megállapodásokat hagyott jóvá a jövő évi választásokra való felkészülés jegyében – tájékoztatta a párt a
Volt-e valaha nagyobb bajban az emberiség, mint ma? Ez a kérdés foglalkoztatta Gyurcsány Ferencet, amikor meghívta a Hát Így podcastbe